Demográfiai dilemma – A szabad népességmozgás következményei

Napjaink egyik kulcsfontosságú témaköre a külföldön történő munkavállalás. E cikk olvasóinak ismerősi körében is valószínűleg van olyan barát vagy családtag, aki egy másik országban próbált meg érvényesülni, akár a munka, akár a tanulás terén. A folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy egyre több ember gondolja úgy, hogy szülőhazájától távol vállal munkát, tanul, alakít ki egy új életet.

Cikkünkben a 15-64 éves, munkaképes korosztályt elemezzük európai viszonylatban, abban a tekintetben, hogy hivatalosan hányan tevékenykednek jellemzően a születési helyüktől eltérő, Európai Uniós vagy EFTA tagországban. Az elvándorlás tekintetében magasan Románia és Lengyelország vezeti a rangsort, derül ki az európai adatbázisokból. A 2018-as adatokat tekintve Magyarország a 11. helyen áll, nagyjából Svájc, Görögország és Hollandia mutatóival megegyezően. A sort Szlovénia, Ciprus és Norvégia zárja.

Egyes szakértők már demográfiai katasztrófáról beszélnek például Románia esetében, hiszen megközelítőleg 3,4 millió román állampolgár hagyta el szülőföldjét az ország 2007-es uniós csatlakozását követően. Tovább árnyalja a képet az a statisztika, mely szerint az országban a 15-29 éves korosztály képviselőinek száma a 2008-as 4,86 millióról 2016-ra 3,52 millióra esett vissza. Amennyiben Lengyelországot kivesszük a V4-ek csoportjából, úgy láthatóvá válik, hogy Magyarország megelőzi Szlovákiát és Csehországot az elvándorlás tekintetében, méghozzá számottevő mértékben. 2009-ben Csehország és Magyarország mutatói még nagyjából azonosak voltak, ám hazánkat illetően az elvándorlás mértéke felgyorsult, míg Csehországban a trend csak egy igen lassúnak mondható emelkedést mutat. Érdekesség, hogy a lengyelek egy csoportja Izlandot választja letelepedési helyként; a szigetország bevándorlóinak 40%-a érkezik innen egy 2018-as adat szerint.

Ha az összlakossághoz viszonyítjuk az elvándorlás mértékét, akkor szembetűnővé válik Románia vezető szerepe, majd az őt követő Lengyelországé. Még a nagy népességű nyugat-európai államok sem tudnak akkora léptékű növekedést produkálni, mint az imént említett két, kelet-közép-európai állam.

A 2018-as adatokat vizsgálva látható, hogy az elemzésben részt vevő országok összességében mintegy 16 millió 440 ezer állampolgára élt, dolgozott vagy tanult a szülőhazájától eltérő európai országban. A jelenlegi trendek mellett 2028-ra becsléseink szerint mintegy 21 millió 700 ezer európai polgár fog a születési helyétől eltérő országban élni és dolgozni. Más szóval, egy Románia népességét közelítő embertömegről beszélhetünk majd a nem is oly távoli jövőben.

Magyarország esetében az elvándorlás emelkedő tendenciát mutat: 2009-ben mintegy 153 ezer honfitársunk volt jellemzően egy másik európai ország lakosa, ám ez a szám 2018-ra több mint a duplájára emelkedett, és hozzávetőleg 384 ezer főt tesz ki. A legnagyobb arányú növekedés 2012 és 2015 között történt, és szembetűnő, hogy a folyamat a 2010-es évet követően gyorsult fel.

A legtöbb magyar az Egyesült Királyságot, Németországot és Ausztriát választotta célországnak. Az adatok azt mutatják, hogy a bejelentett eseteken felül is számos honfitársunk él külföldi országokban, létszámuk becslések szerint meghaladhatja az 500 ezer főt. Ehhez érdemes hozzátenni a kivándorlást tervezők arányát: a 16-64 éves magyar állampolgárok 8,4%-ának van valamilyen kivándorlási terve a következő két évre vetítve. Ez hozzávetőleg 510 ezer embert jelent, ami súlyos demográfiai és munkaerőpiaci dilemmákat okozhat hazánkban. A folyamat valós következményeinek jeleit már tapasztaljuk, ám a munkaerő megtartásának jelentős kihívásokkal teli problémakörére napjainkban még nem láthatók a tartós megoldás körvonalai.

Források:

EUROSTAT adatbázis

https://www.forbes.com/sites/freylindsay/2019/04/17/polish-workers-lead-continued-high-labor-migration-to-iceland/#26be13aa3fc2

https://www.portfolio.hu/gazdasag/ebbe-belerokkanhat-magyarorszag-tobb-szazezres-kivandorlasi-hullam-fenyeget.293014.html