Miért szükséges a datacoaching?

Lássuk be, a legtöbb vezető nem most esett ki az iskolapadból. És kevesebben vannak azok is, akik digitális és informatikai területről érkeznek.

Ezért is fontos, hogy érdemben tudjunk adatokkal dolgozni és ez alatt nem azt a triviális dolgot értem, hogy minden héten megkapjuk a nettó árbevételt tartalmazó kimutatást, vagy minden havi záráskor legyen egy főkönyvi kivonat a kezünkben. 

Őrült iramban termeljük az adatokat, állítunk elő információt, gyártjuk és fogyasztjuk a híreket, de a közvélekedéssel ellentétben, nagy részük nem hasznos. Viszont tökéletesen elterelheti és lekötheti a figyelmünket. Márpedig közismert, hogy a vezetők figyelme az egyik legszűkösebb erőforrás. Hogyan tudjuk ebből a híráradatból kiszűrni a valódit, az igazán fontosat? Ha ezt nem tudjuk rendszerszerűen végezni, bizony a rengeteg haszontalan információval együtt kidobhatjuk az a kulcsfontosságút is, amelyik egy lehetőségtől foszt meg minket, vagy egy kritikus veszélyről nem értesülünk időben. Ezért nagyon fontos, hogy a vezetők is rendelkezzenek azzal a készséggel, hogy az adatok tengerén életképesen szörföljenek. És azért szükséges a datacoaching a vezetők számára, hogy ebben támogatást kaphassanak.

Share

COVID-19: A világon összesen
30,356,725
Igazolt eset
Updated on 2020.09.18. 06:17
Italy
293,025
Összes igazolt eset
Updated on 2020.09.18. 06:17
Spain
625,651
Összes igazolt eset
Updated on 2020.09.18. 06:17
Peru
750,098
Összes igazolt eset
Updated on 2020.09.18. 06:17
Brazil
4,457,443
Összes igazolt eset
Updated on 2020.09.18. 06:17
Slovakia
6,021
Összes igazolt eset
Updated on 2020.09.18. 06:17
Poland
76,571
Összes igazolt eset
Updated on 2020.09.18. 06:17

Legfrissebb adatsztorik

A kiskereskedelmi forgalom alakulása üzlettípusonként Magyarországon -Válságpszichológiai adatok válságos időkben

Mindannyiunk életében jelen van a COVID-19 járvány egyéni, családi, gazdasági és társadalmi hatása, ami gyakorlatilag 3 hónap alatt megváltoztatta szokásainkat, beidegződéseinket, és...

A kereskedelmi szálláshelyek pénzügyi forgalmának alakulása – Friss hazai statisztikák

A koronavírus járvány hatása a magyarországi ipari termelés és a kiskereskedelmi forgalom alakulására is jelentős negatív hatást gyakorolt, ám talán a turisztikai...

Datacoaching szolgáltatás

Mi a datacoaching?

Egy olyan coaching és tanácsadási szolgáltatás, melynek során a vezetők vizualizációval, elemzésekkel...

Miért szükséges a datacoaching?

Lássuk be, a legtöbb vezető nem most esett ki az iskolapadból. És...

Datacoaching módszertan

Az adatújságírás és a datacoaching kapcsolata Mi köze van...

Mi köti össze az adatok világát a szervezeti kultúrával?

Ha egy szóval kellene meghatározni akkor a transzparencia. Tapasztalatom és...
Előző cikkDatacoaching módszertan
Következő cikkMi a datacoaching?